Your gateway to endless inspiration
Szó - Blog Posts
Ma reggeli alakítás:
Állok a fürdőszobában a tükör előtt, megszólalok jó hangosan: "Ma is qrva jól nézel ki"
Anya a folyosóról: "Te kinek beszélsz?"
Én: "Magamnak. Most tartom a kicsit jobban szeretem magam sessiont, hogy utána egész nap nyugodtan tudjam utálni magam. De! Ti is qrva jól néztek ki."
*anya egy pizsamában olyan fáradt fejjel, hogy azta qrva, öcsém meg a falnak dőlve még félig alvásban*
"Jellemezd egy szóban a ... ellenkező nemű játékost."
-Energetikus. Kívülről legalábbis biztosan. De szerintem csak ezzel takarod, hogy mennyire szarul vagy lelkileg, miközben belülről emészt a depresszió.
Ha tudnád mennyire igaz volt...
"-Mondj el mindent, kíváncsi vagyok. - hallgat, de nem ért meg."
Vagy
"Mondj el mindent, kíváncsi vagyok. - megért és talán segíthet."
Nem mindegy...
Mennyivel könnyebb lenne kertelés nélkül beszélgetni egymással. Nem ködösíteni, ha mondani vagy tenni akarsz valamit. Nem hablatyolni össze-vissza mikor vallani kell. Csak kimondani a dolgokat úgy ahogy vannak. "Szeretlek", "Tetszel", "Jól áll neked ez a ruha", "Ez nem a te színed", ... , "Megcsaltalak", "Már nem érzem ugyanazt és nem hiszem hogy ez változna" stb.
Mennyivel sokkal egyszerűbb és könnyebb lenne az élet, ha őszinték lennénk és nem fecsérelnénk a kelleténél tovább egymás idejét...
*your network is unstable*
-KURVA ANYÁD AZ UNSTABLE... Meg az idegrendszerem is...
Meglépni azt, hogy megpróbáljam elengedni a legnehezebb dolog. Újra és újra eszembe jut amit közösen éltünk át. Minden kis szar rá emlékeztet. Nem tudom, hogy ő hogy van ezzel. De nekem hiányzik. Gondolom nála ez nem így van. Bár nem tudhatom. Mint ahogy ő se tudja, hogy még mindig miatta sírok. Igazából csak azt bánom, hogy neki sosem voltam olyan fontos, mint ő nekem. És hogy nem értek semmit az ígéretei...
Ismerős?
Fekszel az ágyadban, és csak gondolkozol. Az életeden, a jövődön, mindenen jár az eszed, de nem jut eszedbe semmi, ami változtatna a jelenlegi helyzeteden. A könnyeid megállás nélkül folynak, bár egy hang sem jön ki a torkodon, nehogy felébressz bárkit is. Azt hiszem, minden gond közül ez a legnehezebb: a csend. Leül a sarokba, és mintha csak természetes lenne, bámul rád. Néha-néha hozzá szól a magány, de egy rovar zizegésével meghal a szó, majd újra semmi. Minden rezdülés után növekszik. Először csak a szobád sarkát lepi el, majd a falakat, kitakarja az ablakot, és megpihen melletted. Végigsimít a hajadon, majd a könnytől nedves arcodon, szárazzá törölve azt. Megnyugtat, de egyben felzaklat. A szobában egyedül a gondolataid üvöltenek, de a hely mégis hangtalanul kong. A sötétséget néha átszeli egy autó lámpájának fénye, de amilyen gyorsan jön, olyan hamar el is megy. És újra egyedül maradsz.
Te, a csend és a magány.
Mondd, most már ismerős?
Fájó dolog, mikor alakul az életed, majd történik egy rossz dolog. Nagyjából összeszeded magad, majd bumm. Megint minden romokban. És ez így ismétlődik újra és újra, csak egyre gyakrabban.
Majd már csak azt veszed észre, hogy összegubózva ülsz az ágyadon, alig kapsz levegőt a sírástól, egy falat nem ment le a torkodon napok óta, alig bírsz koncentrálni, álmodban mindig visszatér, hogy hogyan is dőlt össze körülötted a világ, és már stresszelsz is, nem is keveset, mégsem tudsz semmit se tenni. Mert hiába a te életed, nincs annyi hatalmad, hogy bármit is helyrehozz. Mert nem tudsz mások helyett dönteni, mások helyett cselekedni, így csak vársz. Hogy mire? Ki tudja. Talán arra, hogy jobb legyen. Talán arra, hogy vége legyen. Talán pedig arra, hogy eljuss arra a pontra, ahol már nem érdekel semmi, csak az életed tudd tovább folytatni.
Az a baj az élettel, hogy találsz egy embert, aki mindenben megért, boldoggá tesz, meghallgat, felvidít és nem ítél el akkor sem, ha életed legnagyobb baklövését készülöd elkövetni. Hagyja, hogy megszeresd ezt az embert és megvárja, hogy csak nehezen tudj nélküle létezni. Aztán minden figyelmeztetés nélkül elveszi és mondjuk ki. Élvezi, hogy szenvedsz. És nem hagyja, hogy begyógyuljon az űr benned, amit az elvesztése hagyott ott, mert percről-percre beugrik valami, ami miatt eszedbe jut. És egy idő után már sírni sem tudsz, csak nézel magad elé üres tekintettel. Rohadt szar érzés, az élet pedig egy rohadt nagy szemét.
24
Ennyire még tényleg nem voltam összetörve. Mintha kitépték volna a lelkem és minden más belső szervem, majd miután jól megsózták és összekeverték, ragasztópisztollyal visszarögzítették volna a mellkasomba. Rossz sorrendben.
De legalább érzem, hogy élek..
Tehát hogy,
-Bevetted a ginkgo biloba tabit?
-Nem..
-Miért nem?
-Elfelejtettem..
Ez gáz
Beszélni akarok veled. Szeretném, ha velem foglalkoznál, és egy ölelést is elfogadnék most. Tudod, igazán jó lenne elveszni a karjaiban...
Kíváncsi leszek, hogy 10 év alatt hányszor leszek rászorulva arra, hogy a Stádium 12 pontját sorrendben elmondjam...
Összetörnek, kihasználnak, átvernek - és még így is te vagy a szar.
Tudjuk be annak, hogy ilyen az élet..
Tudom, hogy nem néztem én mindig ekkora undorral a tükörbe.
De mégis mikor romlott el minden?
Valaki megmutatná, hogy hogy kell csinálni ezt az élet dolgot?
A születésemkor nem kaptam hozzá használati útmutatót..
Ha az élet egy szerver lenne, most szívesen lekapcsolódnék...
Gondolatok
És akkor azt hiszem el jött az a pont, amikor ki kell mondani:
Lehet, hogy el van baszva a generációnk. Lehet, hogy isznak, cigiznek, drogoznak, pusztítják magukat. De mikor fogunk végre rájönni, hogy ez nem ennek a generációnak a hibája?
Hogy a mumusok, akiktől óva kéne inteni a gyerekeket, azok nem az ágy alatt lapulnak? Mikor mondjuk ki végre kerek perec - és nem fogjuk rá a nyuszira meg a szomszéd Bandi bácsira, - hogy az igazi probléma az az ember, aki nekünk példát kéne mutasson?
Csak mert kérdezném: Normális az, hogy utálatból képesek egy ismeretlenre - csakis bőrszín, szexualitás, kinézet stb. - miatt azt mondani, hogy lőtték volna inkább fejbe, amikor megszületett? És normális, hogy "buzinak" lenni bűn, de 2 nő nyugodtan? Tényleg figyelmen kívül fogjuk hagyni a tényt, hogy ezek teszik tönkre a mostaniakat?
Még ha valakinek köze sincs a felsoroltakhoz, azon is látszik, hogy ezek a gusztustalan, alpári férgek mennyit ártanak az embernek.
Ítélkeznek, és kioktatnak, hiába hozod fel az ész érveket, hiába próbálod elmagyarázni nekik, hiába mondod, hogy ezeknek is "történelme" van. Mert ők szentül hiszik, hogy nem. Mert a katolikus beszűkült látásmódú "rendszer és egészséges történelmi múlt" nekik ezt tanította. És birkák, hát miért is kérdőjelezték volna meg egyszer is?
És nyilván, szeretni egymást bűn. Önmagadnak lenni bűn. Azt tenni, amit szeretsz, bűn. De +50 évesen teljesen normális 15 évesekre izgulni, és zaklatni őket. Normális megcsalni a párod egy olyannal, aki még a pénzedért SE szeret. Normális ítélkezni mások felett. Normális ártatlan emberek halálát kívánni. Normális az, hogy hazudik az összes, mint a vízfolyás, miközben ők a teljes igazságot várják el tőled, mert ők azt érdemlik.
Nem, qrvára nem ezt. Egy nagy faszt max, és azt is csak akkor, ha van olyan, aki ezeknek, ezek után bármit ad.
ÖRÖKÉRVÉNYŰ MINDENRE, HOGY TISZTELET ÉS SZERETET AZOKNAK, AKIK EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZNEK!