Your gateway to endless inspiration
Fajdalom - Blog Posts
Részlet egy olyan forgatókönyvből, amit senki nem írt meg
Őszintén, a legnagyobb hülyeség amit hallottam az az, hogy: "Nem szerethetsz senkit addig, amíg magadat nem szereted". Hazugság.
Én - bevallom - utálom magam.
És mégis...Ott van Ő...
És szeretem úgy, ahogyan egy embert szeretni lehet. És szeretem magam helyett is. És szeretem saját maga helyett is, és tudom: ez fordítva is igaz.
És nem számít, hogy mennyi probléma adódik, és nem számít, ha sérülök, mert míg vele vagyok, tudom: lesz boldogság. És lesz jövő.
-UI.: minden hazugság volt
Első felvonás: Hurok, na de mi körül?
Lelkem arra a pontra ért, hogy még a kérdéseket is csak úgy teszem fel, hogy jó választ arra nem várok. Ezalatt a pár év alatt megtanultam, hogy ha a legrosszabbat várom mindig, akkor el tudom kerülni a csalódást, cserébe viszont elvesztem a boldogságom. Néha kérdéses, hogy a túlgondolás vagy a naiv tudatlanság az, ami kellemesebb, de a falak körülöttem olyan szinten erősek, hogy kizárják a második eshetőséget, így egy örök körforgásba taszítva az elmémet.
Szokás mondani, hogy mindenki máshoz hasonlítja magát, másokat próbálnak utolérni. Sose mértem magam máshoz tudatosan, de az iskolában már első osztály óta tudat alatt adagolják az emberbe, hogy csináld azt, ami nekik jó, mert sose leszel jobb, mint "kispistajóska". És ahogy telik az idő, ez csak egyre rosszabb. A kényszerből csinálnak versenyt, elvárják, hogy mindenki ugyanúgy és ugyanazt tudja, figyelmen kívül hagyva az ember egyénét. És itt vagyok most, 18 évesen, nem tudva, hogy mit akarok magammal kezdeni, ahhoz mérve magam, hogy "Jajj Einstein bezzeg ennyi idősen már...". De komolyan, fasz kivan. Nem vagyok Einstein. Nem vagyok férfi. Nem vagyok matek zseni. A fizikához se konyítok. Az űrkutatás? Fikarcnyit sem érdekel.
Hogy mi érdekel akkor valójában?
Fogalmam sincs. Mert ezt is elvették, akárcsak azt a sok felesleges tanulásra fordított időt, a gyakorlást azokra a dolgokra, amiket mai napig nem használtam újra, és minden másra, amire azt tudták mondani, hogy "kell".
Amikor bekerültem a gimnáziumba, turizmussal kapcsolatos munkát akartam, mert könnyű volt a nyelvtanulás. Aztán kilencedikben végül minden osztálytárshoz hasonlítva lettem, valahogy mindig volt valaki aki jobb volt, a nyelv amit akkor kezdtem el tanulni, egyszerűen érdektelenné vált, és az 5 éven át építgetett és dédelgetett álmom végül darabjaira hullott. Megutáltam a nyelveket, a tanárokat, az osztálytársakat, sőt mindent, aminek köze volt ezekhez.
Utáltam magam, hogy nem voltam jobb. 3 éve rágja a belsőmet a gondolat, hogy mennyire elbaszott minden és hogy azóta se sikerült új célt találni. De ez így működik. Ha levágod egy ember mindkét lábát sem várhatod el, hogy futni fog. Szóval hallgatom, hogy mindenki másnak tervei vannak, tervezik az életüket, gondolkodnak a jövőn, nekem meg az egyetlen gondolatom mindezzel kapcsolatban, hogy mennyire gyűlölöm még a holnapot is.
És hogy mennyi és mennyi gondolat kavarog még most is bennem, az szinte elmondhatatlan, de sok a téma, és kevés az idő, meg a kedvem, meg a lehetőség, és szinte sír a belsőm, hogy adjak ki mindent, de sosincs rá lehetőség.
Szemeimet még most is csípik azok a fránya könnyek, torkomban pedig akkora a gombóc, hogy csoda, hogy levegőt kapok.
Vajon vége lesz valaha?
Ma megittam 4 energiaitalt
Egy ponton abban bíztam, hogy megáll a szívem a túl sok energiaitaltól, de helyette csak felfúvódtam xD
(bizonyos okok miatt ez csak egy poén)
Feltűnne, ha eltűnnék?
16
Én veled ellentétben nem sírok. Nem azért, mert nem akarok, hanem mert nem tudok. Dühös vagyok, hogy te is emlékeztettél arra, hogy mindenki más jobb, mint én.
Minden amit mondok célzás, de nincs szükség arra, hogy ha valaki elolvassa, magára vegye. Nem azért írom ki, hogy utalgassak, hanem hogy a lelkemnek könnyebb legyen. Elvégre ezért van a Tumblr...
Megérkezel, panaszkodsz, elmeséled. Mindig így ment, és egyszer sem kérdezted meg közben, hogy én hogy vagyok.
Nem panaszkodtam volna, mert tudom, hogy sok a szar körülötted. De még csak meg sem kérdezted.
Rá kell jönnünk, hogy az életünk nem másról szól, hanem magunkról.
Ő egy olyan ember, aki hatásosabb bármely drognál, veszélyesebb minden fegyvernél, és olyan függőséget okoz, ami még a szerencsejátékokat is szégyenbe hozza.
Csak azért ne tegyél meg senkinek semmit, mert "elvárják tőled".
A cápának sem adod oda a lábad, csak mert tudod, hogy éhes.
Az ígéretekkel csak a saját lelked szabadságát korlátozod.
A könnyek nélküli sírás és az étvágy nélküli éhség között alig van különbség. Szimplán csak máshol érzed.
