Fajdalom - Blog Posts

"Lehet, valahol bennem él, csak előtörni fél, mert átalakultam lélek nélküli emberré."

"Látod, leszoktam már rég az álmokról, de így a szemem fáj a valóságtól... "

Egy kis penge,kis fájdalom

Ez nem is valódi,

csak megjátszom

Gondolkodom,tehát vagyok

Érzek,tehát élek

De az élet szépségei

Felém sem néznek

Mi lenne,

ha a fejemben lévő kis hang

kicsit kedvesebb lenne?

Ha meghalnék,

legalább már nem bántanám azokat,

akiket szeretek

Máshogy néz ki az ég,

amikor valaki,akit szeretsz

odafennt van.

Meg kellene már tanulnom

kiállni magamért

A karcolt seb vörösen ég,

Az élet néha nagyon nem szép,

Amíg fogja a kezem a sötétség,

Nem lehetek egészen tiéd.

Nézz magadra.

Nézz rám.

Kinek fáj jobban?

Jobb neked, ha elmennél

A helyedben én is ezt tenném

Ez a bal sorsom, ami már régen tép

Lemerülök, ez a Challenger Deep

Üdv, te gyógyszerektől kábult tekintet

A következménye a pengeélnek

Nekem olyan helyeket kellett bejárnom,

ahová senki sem akar menni

Legyintenek, hogy a halálhíred

Megint nem jött a nyáron

De ők sem kedveltek téged

Szinte eltűnsz a kórházi ágyon

Úgy érzem, mindent megtettem,

A harc talán nem ért semmit sem.

Láthatod, mennyit szenvedtem,

Édesem, kérlek, ne teszteld le

Egyre távolodom, táncolok a szélén

Egyre csak zuhanok, melyikünk sír a végén?

És próbáltam elrejteni a fájdalmat,

De azzal újabb fájdalmat okoztam magamnak

velem vagy a magasban

de sosem jártál idelennt

a felét nem is ismered

rimánkodni felébredve

többször nehogy így legyen

imádkozz csak mindeneste

hogy sose tudd meg, milyen ez

otthagytál

miközben azt mondtad, sajnálod,

de a rá következő csend mindent elmondott.

Megvető tekintetek, elrontott tinikor.

A legfájóbb tanulópénz volt.

Nem vagyok hívő, de a pokolba tudtál dobni

és neked minderről tudomásod sincs.

Túl fiatal voltam ehhez a fájdalomhoz

felfogsz az esésben

majd le is löksz újra

visszafojtom a könnyeket

A váróteremben.

Fáj, de könnyebb lesz

Elrejtenem.

Hogy azt mondtad,

Mindig itt leszel,

Bármi történjen,

Nem érdekel.

Most itt ülök egyedül, elmentél.

Eltűntél, mint az esti szél.

Hónapokkal ezelőtt hajnali háromig fennt maradtunk beszélgetni. Most azt sem tudom, hogyan köszönjek.

Fojtogató jelenlét

Mint a túladagolt boldogságcsillapító

Végzetesen kering bennem

Körülöttem

elveszve az egyértelműben a szavak értelmében táncola nyelvemen Egyetértünk?

Csak mosolyogj.

Úgysem érdekli, mit érzel.

A fájdalommal lehet élni

De a semmivel hogyan?

Izzó szemeit az enyémbe szúrja

Hangja dermesztő és éles

Megborzongok, ahogy a fülembe súgja:

“Tőlem bizony nem szabadulsz, édes!”

Mesterien értesz ahhoz, hogy széttiporj mindent, amiért lelkesedem

Te vagy bennem az alkohol Egy görbe éjszakában Az első szem gyógyszerem Egy fehér szobában Minden élvezetem Gyötrő függőségem És most nélküled kell Tovább lélegeznem

Honnan tudod, hogy vége?

Amikor jobban szereted az emlékeket, mint azt, aki előtted áll.