érzés - Blog Posts

Az ágyad szélyén ücsörög a kényszer,

akinek a sikolyait hallgatod az éjjel.

Ha egyszer is megsejti, mit érzel,

Nem menekülsz, utolér a véged.

Csak mosolyogj.

Úgysem érdekli, mit érzel.

Izzó szemeit az enyémbe szúrja

Hangja dermesztő és éles

Megborzongok, ahogy a fülembe súgja:

“Tőlem bizony nem szabadulsz, édes!”

Látok két embert állni a téren

Nem ismerik egymást

Nem illenek össze

Remeg a kezem

Még mindig érzem a kezed a csípőmön

Átkelek a zebrán és befordulok jobbra

Nem tudom, ki vagy

Remeg a kezem

Az ablak még mindig kitárva

A látkép más, az érzés régi

De a szél már csak

A kinti fákat tépi

Az árnyékom még lopódzik utánad

Éjjelenként bekúszik a szobádba

És a plafonról lelógva

Rója ezen összetört sorokat

Nem értheted, ez rajongás

Vagy inkább reménytelen koslatás

Pedig valaha követtük egymást

Utálom ezt az egyszer így- egyszer úgy dolgot

Még mindig túl sokszor kapom magam azon

Hogy újra végigtáncolok minden szavadon

És bárcsak el tudnék szakadni

De engem nem lehet megmenteni

Senkitől nincsenek már pillangók a gyomromban

Mindenki csak kötődési problémákat ad

“Akkor jöttem rá, mennyire megszerettem, mikor elég volt csak rágondolnom és máris elmosolyodtam.”

—