Your gateway to endless inspiration
Idezet - Blog Posts
Tavaszi napban,
Tekereg egy gondolat,
Megfáradt magány.
Néha fázok, ami annyit jelent csupán, hogy minden egykori forró csókod a lelkemen, lassan halott emlékké válik...
“Néha nem tudjuk, hogy mi fáj belül
Szívünkre bú és bánat terül
Néha nem tudjuk, hogy későre jár,
Szívünk egy szerelmes szívre vár
Én nem tudom, mit hoz a holnap
És nem tudom,mi lesz velem
Játéka lettem a sorsnak,
mert céltalan az életem
Én nyomorult
Kit az élők kivetettek
S nem fogadnak be a holtak
Akartam beszélni róla.
Kiabálni, üvölteni.
Mégis csak annyit tudtam suttogni:
“Jól vagyok.”
Mindneki másképp ragyog ha a megfelelő helyen van .!
@mindigsblog
"Jellemezd egy szóban a ... ellenkező nemű játékost."
-Energetikus. Kívülről legalábbis biztosan. De szerintem csak ezzel takarod, hogy mennyire szarul vagy lelkileg, miközben belülről emészt a depresszió.
Ha tudnád mennyire igaz volt...
"-Mondj el mindent, kíváncsi vagyok. - hallgat, de nem ért meg."
Vagy
"Mondj el mindent, kíváncsi vagyok. - megért és talán segíthet."
Nem mindegy...
Mennyivel könnyebb lenne kertelés nélkül beszélgetni egymással. Nem ködösíteni, ha mondani vagy tenni akarsz valamit. Nem hablatyolni össze-vissza mikor vallani kell. Csak kimondani a dolgokat úgy ahogy vannak. "Szeretlek", "Tetszel", "Jól áll neked ez a ruha", "Ez nem a te színed", ... , "Megcsaltalak", "Már nem érzem ugyanazt és nem hiszem hogy ez változna" stb.
Mennyivel sokkal egyszerűbb és könnyebb lenne az élet, ha őszinték lennénk és nem fecsérelnénk a kelleténél tovább egymás idejét...
*your network is unstable*
-KURVA ANYÁD AZ UNSTABLE... Meg az idegrendszerem is...
Meglépni azt, hogy megpróbáljam elengedni a legnehezebb dolog. Újra és újra eszembe jut amit közösen éltünk át. Minden kis szar rá emlékeztet. Nem tudom, hogy ő hogy van ezzel. De nekem hiányzik. Gondolom nála ez nem így van. Bár nem tudhatom. Mint ahogy ő se tudja, hogy még mindig miatta sírok. Igazából csak azt bánom, hogy neki sosem voltam olyan fontos, mint ő nekem. És hogy nem értek semmit az ígéretei...
Ismerős?
Fekszel az ágyadban, és csak gondolkozol. Az életeden, a jövődön, mindenen jár az eszed, de nem jut eszedbe semmi, ami változtatna a jelenlegi helyzeteden. A könnyeid megállás nélkül folynak, bár egy hang sem jön ki a torkodon, nehogy felébressz bárkit is. Azt hiszem, minden gond közül ez a legnehezebb: a csend. Leül a sarokba, és mintha csak természetes lenne, bámul rád. Néha-néha hozzá szól a magány, de egy rovar zizegésével meghal a szó, majd újra semmi. Minden rezdülés után növekszik. Először csak a szobád sarkát lepi el, majd a falakat, kitakarja az ablakot, és megpihen melletted. Végigsimít a hajadon, majd a könnytől nedves arcodon, szárazzá törölve azt. Megnyugtat, de egyben felzaklat. A szobában egyedül a gondolataid üvöltenek, de a hely mégis hangtalanul kong. A sötétséget néha átszeli egy autó lámpájának fénye, de amilyen gyorsan jön, olyan hamar el is megy. És újra egyedül maradsz.
Te, a csend és a magány.
Mondd, most már ismerős?
Fájó dolog, mikor alakul az életed, majd történik egy rossz dolog. Nagyjából összeszeded magad, majd bumm. Megint minden romokban. És ez így ismétlődik újra és újra, csak egyre gyakrabban.
Majd már csak azt veszed észre, hogy összegubózva ülsz az ágyadon, alig kapsz levegőt a sírástól, egy falat nem ment le a torkodon napok óta, alig bírsz koncentrálni, álmodban mindig visszatér, hogy hogyan is dőlt össze körülötted a világ, és már stresszelsz is, nem is keveset, mégsem tudsz semmit se tenni. Mert hiába a te életed, nincs annyi hatalmad, hogy bármit is helyrehozz. Mert nem tudsz mások helyett dönteni, mások helyett cselekedni, így csak vársz. Hogy mire? Ki tudja. Talán arra, hogy jobb legyen. Talán arra, hogy vége legyen. Talán pedig arra, hogy eljuss arra a pontra, ahol már nem érdekel semmi, csak az életed tudd tovább folytatni.