Your gateway to endless inspiration
azt mondom: szeretném, ha valaki megmutatná, hogy kell újra szeretni.
de igazából tudom hogyan kell; és azt is, kire gondolok.
ridegség.
kellemetlen téli fagy,
s köztünk levegő a hang.
már a lepedőt is csak félig húzom fel,
a másik felével takarózom;
az olyan, mintha itt lennél.
édes, vaníliás whiskey íze lopódzik a nyelvemen;
ez a te ízed.
kísérted az érzékszerveimet.
a szemeim téged látnak,
kezeim az üveget tapintják,
orrom vaníliát érez,
a számban pedig csak te vagy.
maradj még.
nem vagy itt:
fél lettem.
félelem;
rettegek.
sóvárgok
utánad.
álmodok
rólad.
mindenhol ott vagy.
a párnam huzatán az illatoddal;
a hajamban az ujjaid érintésével;
a combjaimon meleg leheleteddel;
a homlokomon forró csókoddal.
a takaró alatt,
az ágy felett;
a felszínen,
s az alatt.
a végtagjaimban te vagy a hideg levegő.
és a testemben a vörös és a fehér vérsejtek,
ha keverednek;
ha gondolok rád még mindig,
ez a rózsaszín köd.
te voltál az oxigén,
és most fulladok:
meg kell tanulnom újra levegőt venni.
nélküled.
ez a sötét köd, ez a fehér lepel:
hullik reánk minden,
mégsem tűnünk el.
árny vagyok;
hol a szekrényedben,
hol a szobád sarkában.
föléd hajolok.
– hallasz, de mégsem látsz.
279 és fél méter múlva forduljon a szívbillentyűk felé.
egyszer eléred azt a kort, amikor úgy érzed, akárhány kérdést teszel is fel egy embernek, vagy akármennyit is mesél magáról, sosem fogod egészen ismerni.
de ismered.
csak a benned lévő gyermek nem tudja, melyik a kedvenc színe és ez zavarja.
felnőtt embereknek nincs kedvenc színe...
vaj vagyok a pirítóson.
ezeknek bejön a modern meg minden ami más;
ami egy kicsit kitűnik.
de nem fogok hazudni, nekem is az imponál a legjobban, ha valaki igazán kitűnik; ha mer kitűnni.
ha nem is sokkal másabb, mint a járda bal szélén sétáló két seregnyi, egymás háta mögött összesúgó tini, de
hasonlítson rám, mert ez nekem imponál.
legyen két fokkal érdekesebb, mint én vagy, mint mások – nem igazán érdekel – szeresd a modernt meg minden mást. de leginkább engem.
magány
nem tudom pontosan ki az a magány, de hallottam már róla. fekete alak, csuklyás fickó, de a kapucni alatt mindig mosolyogva vár rád. tudja, hogy nem örülsz neki, de együtt tudsz élni a gondolattal, hogy ő igenis létezik. nem egy ember a sok közül, akit nem kedvelsz sőt, gyűlölsz. nem fogod tudni megsiratni, provokálni, kiakasztani. ő a magány. így emlegetik és így ismerjük már több milliárd éve. több milliárd éve, téged pedig mégis most talál meg... szemét dög. de mosolyog, fogadd tárt karokkal, majd ha megvendégelted és adtál neki a lelkedből pár szakasztott darabot, kísérd el az ajtóig és csukd rá a kisujjára. ő a magány, kibírja.
azt mondod nem ér, mert te csaltál előbb?
ez nem egy játék, ez egy kapcsolat, de a szemedben félidő közben játékszerré lettem.
a karjaidban még az élet se lenne oly keserves.
egyszavas
egyszavas, szerelmes,
megtört lélek,
levegőt vegyél. kérlek...
fulladásban elhalt,
fájdalmas sóhaj hallatszik,
egy társasház sík tetején.
arcomat csókokkal hinted be,
én pedig csak a távolba meredve, az embereket nézve, mosolyogva azon gondolkozom, hogy vajon miért én.
szép kis véletlen vagy.
az én véletlenem.
ha csókoddal lelket lehetne ölni,
az enyém már holt lenne.
sötét krizantémjaid
a szívemet karcolják
múltban élő szerelmes ritmus
nincs értelme
ez itt a zűrzavar
merengős kérdés
de szeretlek-e még?
ha írtam rólad valami igazán szépet, akkor szerettelek. vagy valami ilyesmi. mi is az a szerelem?
szeretnélek szeretni,
szeretnélek ölelni.
szeretnélek éjjel, nappal,
álmodnék veled, s a csillagokkal.
szeretnélek látni, hallani,
szeretnélek érezni.
szeretnék a fejedbe látni,
szeretném őt onnét kilökni.
szeretnélek, ha szeretnél.
szeretnélek.
ha ölelnél.
remegek érted,
olyan vagy nekem,
mint függőnek a drog,
csak te már alábbhagytál,
már csak égetsz és szeretsz.
te vagy a fekete csillagos égbolt.
gyönyörűsége elveszett,
réges-régen feledkezett.
űr vagy zavar?
űr vagy. zavarsz.
bőre forró, ő a nyár,
enyém hideg, én a tél,
ő a tüzem, én a jég.
ketten együtt még...
lehettünk volna az ég.
⁰³⁶Angyalod az angyalomba feledkezik.